63. évfolyam 2. szám
11. évfolyam 2. szám
Bensőséges hangulatú szerkesztőségi vacsora

Kiadói hagyomány, hogy az adventi időszakban a Gyermekorvos Továbbképzés, illetve a Gyermekgyógyászat szaklaphoz kapcsolódóan ünnepi szerkesztőségi vacsora keretén belül zárjuk le a mögöttünk álló évet. Nagy öröm volt számunkra, hogy a Magyar Gyermekorvos Társaság vezetőségének több tagja is elfogadta a meghívásunkat, így vendégeink között ezen a vacsorán 2 elnök urat is üdvözölhetünk.   Egyikük Szabó László főorvos volt, akivel évek óta nagyon harmonikus együttmûködés zajlik, és megtisztelte jelenlétével az összejövetelt Molnár Dénes professzor, aki Pécsről felutazva szakított időt erre a találkozóra. A szerkesztőbizottság több jeles képvise­lő­je mellett körünkben köszönthettük Gárdos László új főtitkárt, aki Zalaegerszeg­ről érkezett, és Gyurkovits Kálmán professzort, akinek a neve Mosdóssal szinte összeforrt.     Egy valaki hiányzott az asz­ta­lok mellől, Czinner Antal professzor, aki eddig elmaradhatatlan volt a Gyermekorvos Továbbképzést érintő eseményekről, hiszen a lap ötletadójaként mindig a szívén viselte a folyóirat sorsát. Emlékének nemcsak a tavalyi év utolsó lapszámával adóztunk, hanem az életét bemutató rövid kisfilm levetítésével is. A film szintén a Promenade Kiadó műhelyében készült, mivel az utóbbi években történt fejlesztéseknek köszönhetően a print mellett már az online világában is otthonosan mozgunk. tovább

Az év praxisa

Az év praxisa

Eredményhirdetéssel zárult január végén az év praxisa a Kárpát medencében” pályázat, melyet az Országos Alapellátási Intézet hirdetett meg. A pályázat célja az orvostársadalom...

tovább

A méhnyakrák megelőzése mindannyiunk felelőssége!

 

tovább
Beszámoló a 2008–2011 között végzett munkáról

Beszámoló a 2008–2011 között végzett munkáról

Az összeállítás az évenkénti beszámoló alapján készült.

tovább

Gyermekkori obstipatio jellemzői a Római-III kritériumok alapján

 A székrekedéssel gyakran találkozik a gyermekorvos, gyermek-gasztroenterológus. Statisztikai adatok alapján a gasztroenterológiai esetek negyedében-ötödében fordul elő ...

tovább

Beszámoló a X. Nemzetközi Gyermektüdőgyógyászati Kongresszusról

A X. Nemzetközi Gyermektüdőgyógyászati Kongresszust 2011. június 25–27. között Versailles-ban rendezték meg. A mintegy félezer regisztrált résztvevő 80 országból, a világ minden ...

tovább

Beszámoló az European Society for Paediatric Nephrology 44. kongresszusáról

Az Európai Gyermeknephrológiai Társaság – ESPN – 2011 szeptemberében 44. kongresszusát rendezte meg, ezúttal a dél-dalmáciai Cavtat városában, nem messze az egykori Ragusatól, ...

tovább

A Magyar Gyermekgasztroenterológiai Társaság I. (XXVIII.) Kongresszusáról és Továbbképző Tanfolyama

2011. szeptember 23–24-én Hévízen tartotta a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Gasztro­enterológiai Társaság Gyermek­gasztro­enterológiai Szekciója XXVIII. éves ülését. ...

tovább
Beszámoló a European Society for Paediatric Nephrology 44. kongresszusáról

Beszámoló a European Society for Paediatric Nephrology 44. kongresszusáról

Az Európai Gyermeknephrológiai Társaság – ESPN – 2011 szeptemberében 44. kongresszusát rendezte meg, ezúttal a dél-dalmáciai Cavtat városában, nem messze az egykori Ragusatól, ...

tovább